Üzemeltető: Blogger.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: haul. Összes bejegyzés megjelenítése

Haul | Sephora zsákmány

kisebb
A sminkes kollekciómban azok a darabok a gyöngyszemek, amik ritkák - azaz ikonikus, itthonról nem vagy csak nehezen beszerezhető darabok. Van egy tündéri nővérem aki azt nagyon jól tudja rólam, így a franciaországi nyaralás előtt első dolga volt megkérni, hogy írjak neki egy listát mit szeretnék a Sephorából. Ennek hallatára természetesen majd kiugrottam a bőrömből :) Mindenképpen szerettem volna egy bejegyzést szentelni a termékek bemutatásának - illetve kettőt, mert jön majd az éles teszt is később.

Haul | Augusztus

DSC00458
Augusztusban sikerült lecsapnom jónéhány szuper dologra, így ezeket a szokásos összefoglalóban meg is mutatnám :)

Júliusi Haul

DSC00071
Júliusban sok dolgot ki tudtam pipálni a kívánságlistámról, legfőképpen ezeknek a szerzeményeknek örülök a legjobban. :) Lássuk is!

Haul | Június

DSC00091
Elég sok dolog összegyűlt júniusban amit vettem vagy kaptam, így arra gondoltam, hogy egy Haul bejegyzés keretében megmutatom Nektek is a zsákmányt. :) (Természetesen nem célom felvágni / hencegni, a bejegyzés nem ezért íródott.)

Haul | Glamour napok + egyebek

haulka

Mivel a Glamour napi zsákmányom igen csekély lett, ezért úgy gondoltam hogy hozzáveszem a hónapban összevásárolt többi kisebb-nagyobb dolgot egy a blogon rég nem látott haul bejegyzés keretében.

Bécsben jártam

essieblog
Tegnap Bécsben jártam - ez magában nem is lenne annyira érdekes tény, és nem is ezért írom, viszont picit jobban szétnéztem körömlakk és sminkmárka-fronton, így kötelességemnek érzem tudatni
veletek, hogy mi a helyzet ott kint, mi milyen jókról maradunk le itthon. :) Kép-áradat, vigyázat!
Az a helyzet, hogy még így sem tudtam átfogóbb képet készíteni a dolgokról, pl a Bipába és a Kikóba, Inglotba már idő hiányában nem jutottam el (nem is beszélve a többiről), de lássuk is!

Áprilisi Haul

Sziasztok!
DSC00057

Véget ért a töriérettségi is, és van némi időm posztot írni Nektek. (Holnap még jön egy emelt angol, és az írásbeli részével kifújtam) Összeszedtem, hogy milyen termékek landoltak nálam áprilisban, bármire kíváncsiak vagytok, tessék sikítani! Ja, és rájöttem, hogy ezentúl minden hónap végén a havi kedvencek mellé összeszedem a havi hault is, így sokkal átláthatóbb az egész szerintem.

Gigahaul - avagy az elmúlt hónap termései

Sziasztok!

csoportkép


Elég sok haul összegyűlt márciusban, így egybeszedtem őket, és egy nagy képes poszt formájában mutatom be Nektek. A március szerencsés hónap volt számomra, hiszen kétszer is rám mosolygott Fortuna egy hatalmas, széles mosollyal. Na de nem is szaporítom tovább a szót...

146. Haul

Sziasztok!

Ma egy haullal jövök, de kivételesen nem körömlakkal... A képek kattintásra megnőnek!

137. Haul

Sziasztok!

Szeretném megmutatni Nektek a legújabb zsákmányaimat.

DSC00041
Az Essence Hello Holo-ját és a Stay All Day For Fairies szemhéjfestékét még hetekkel ezelőtt vettem a leárazásokon. Az Aden körömlakkot kicsivel utána, róla láthatattatok már tesztet ITT, a kék üvegreszelőt pedig anyutól kaptam, amit egy kisboltban láttunk meg, kerek 190 Ft-ért. A 4 csodás BYS lakkot pedig a TeSminked webáruháztól kaptam, köszönöm szépen nekik!


121. Haul és Essence hírek

Sziasztok!

Elkezdődtek a Rossmannokban ma az Essence kifutó termékek leárazásai, én már reggel 10-kor a Rossmannban voltam, és érintetlen állványról pakoltam a kosaramba az alábbi két szépséget: (bocsi a minőségért, csak gyorsan le akartam fotózni Nektek:)) Hírek a tovább után.

haul

Colour 3 - Shopping Trip in Soho, Party all Night
Colour 3 - Midnight Date - City that never sleeps

120. Haul ismét

Sziasztok!

Ismét haullal jövök, tegnap elmentem a Rossmannba Újpestre, hátha van már leárazás, de nem volt, csak a Fantasia lakkjait árazták le egy százassal, meg a megmaradt Cherry Blossom Girl dolgait. Azonban a Fantasia állványon várt rám valami olyan, amivel nem gondoltam volna, hogy szembetalálom magam, és szerettem volna kipróbálni, de nem nyílt rá módom: Essence Ready for Boarding Peel off Base Coat, azt hittem már sosem találok. És a legjobb: 300 Ft-omba került. :))

hauljó

És a másik zsákmány: NYC Kiss Gloss szájfény Jay Walkin' Jam árnyalatban. Igazából más árnyalatot szerettem volna venni, de a két Rossmann közül egyikben sem volt, így ez jött velem.  Egy kis Rossmannos szösszenet a tovább után..

117. Mini Haul és ajándék

Sziasztok!

 Ma úgy döntöttem, hogy lecsekkolom én is a Müllerben az Essence akciót. Volt róla elképzelésem, hogy mit szeretnék vinni: vagy a holo, vagy a night in vegas toppert, és megsasolni a kétvégű lakkokat. Na, ebből nem lett semmi, ugyanis mindent lefosztottak és elkapkodtak az akciós cuccokból...

DSC00043

Ezt a zöld darabot még úgy mentettem ki, kb három db árválkodott még belőle. A tovább után megtudhatod, mi a helyzet az akció-fronton.

90. Előkarácsonyi ajándékok és egy kis Haul

Sziasztok!

Ma volt az utolsó osztálykarácsonyunk:( Nagyon hangulatos ilyenkor a suli, ahogy belépsz, angyalszárnyas fehérbe öltözött lányok ugranak eléd Boldog Karácsonyt kívánni egy pohár meleg teával karöltve, az aula közepén Karácsonyfa, zene szól, a terembe belépve pedig hatalmas mennyiségű süti, díszek, karácsonyfa, és alatta az ajándékok. Mindenki hoz valami rágcsálnivalót, üdítőt, vagy süt valamit. (én banános-csokis muffint vittem, nálam ez a hagyomány:)) Minden évben  húzunk valakit az osztályból, akit megajándékozunk. :) Idén nekem az állandó padtársamat és barátnőmet, D-t sikerült, aki hálistennek nem is sejtett meg semmit az egészből:D Alig vártam, hogy ajándékokkal és muffinnal tömve elinduljak, és odaadhassam őket a gazdáiknak:)) Hazaérve sütiktől teli hassal, és ajándékokkal teletömve távoztam (amik között természetesen körömlakkok is voltak ;D), így most ezt mutatnám meg Nektek (hozzáraktam még anyu főnökének az ajándékát, tőle is nemrég kaptam meg:)), egy kis haullal karöltve. A képeket most csak simán rakom fel, tehát kattintásra nőnek!



Ez a csinos kis kupac a mai termés, plusz anyu főnökének az ajándékai is benne vannak:)



Dekor részleg: díszgyertyák és váza anyu főnökétől, kis mikulásos szobrocska N. barátnőmtől :)



Ehető részleg: ír likőrrel töltött bonbon Sz.-től, muffin és cseresznyés csoki D.-től (mm, cseresznyés csoki *.*), muffin E.-től (ő húzott:) és pici csokik Esz.-től, amiből már megkínáltam anyuékat:)



Kultúr részleg: Er-től megkaptam angolul Jane Austen: Büszkeség és Balítélet regényét, mivel hogy emelt angolra járok, és imádom a nyelvet. Tökéletes ajándék, imádok könyvet kapni és angol még nincs is:) Tisztában vagyok vele, hogy nem lesz egy könnyű olvasmány, de na :)



Kozmetikai részleg: Avon Senses csodás illatú tusfürdő Er.-től (minden évben kapok valami fincsi tusit, esélyem sincs elhasználni őket!:D), Lovely repedezős körömlakk, szívecskés manikűrszett és NYC szemhéjpúder N.-től, Moyra körömlakk Esz.t-ől, Essence körömlakk D.-től, és sminkecsetkészlet anyu főnökétől:)



Kicsit nagyítva:) Az a Moyra lakk kívánságlistás volt nálam, mióta megláttam Esz. körmén, aki emlékezett és megvette nekem! :))) Imádom érte. A Lovely repedezősére kíváncsi vagyok, de félek is, mert eddig a repedezős nem jött be. Az Essence Absolutely Blue-ja pedig már megvan egyszer, de jó helye lesz a testvérkéje mellett, ha esetleg elfogyna. :) (ez az első eset, hogy egy lakkomból két dbom van.) A szívecskés manikűrkészlet pedig szimplán csak édes:)

És a Haul:


A Bys bogyószínű matt körömlakkját a Szépségtrend Webáruháztól kaptam tesztelésre, végre ideért vele a postásbácsi :) A NYC Rosy Knows lakkot pedig a lakkstopnak véget vetve vettem meg a hétvégén a 25%os akciót kihasználva a Rossmannban. De a lakkstopom újra folytatódik, egy ideig nem szeretnék még körömlakkot venni, így is rengeteg üvegcse vár még a tesztre. :)

Melyik termékről szeretnétek tesztet látni?  :) (tusfürdő, szemhéjfesték, körömlakk)
 Ti kaptatok már valamit így Karácsony előtt?:)

79. Haul

Sziasztok!

Régen volt már zsákmányos bejegyzés (mondjuk nem is lesz gyakran, ha veszek is valamit, nem igazán az én stílusom, hogy mindenről csináljak egy haul-os posztot, ez ritka), úgyhogy ma még ezt hoztam nektek. Ma az Árkádban jártam (már vagy 3xorra, még mindig karácsonyi ajándékok után kutatva), illetve a Duna Plázában is, és amellett, hogy még több karácsonyi ajándékot sikerült beszereznem (lassan, de biztosan haladok), magamnak is kellett vennem pár dolgot. Egy külön posztban majd megmutatom a gyűlő ajándékhalmazt is, ami a gazdáira vár. :)


A legfontosabb: beújítottam egy sapkát (karácsonyi kívánságlistán szerepelt), ami szép is, kötött is, és meleg is, úgyhogy örömködés van. Most így visszanézve, nem értem, hogyan élhettem én idáig sapka nélkül,  a fülem egyszerűen lefagy, még kapucniban is. Öregszem, na. Kicsit bumfordinak néz ki, de felvéve egyáltalán nem az. Több boltot véigjártam érte, végül a Camaieu-ben találtam meg a megfelelőt (a többiben vagy vékony volt, vagy drága, vagy semmilyen.) Mondjuk az ára elég borsos (1195 Ft), de mivel tényleg vastag, nem csak egy kis semmi anyagból van, így nekem megérte. (Ráadásul ez volt az utolsó fekete db a boltban, a szürke meg nem tetszett annyira..)

Lecseréltem a körömlakklemosómat is (Essence Nail art), mivel elfogyóban volt, és az Isanaéról sok jót olvastam krémmánián. Nem mellékesen, kevesebbe kerül, és 2x annyi mennyiség van benne, kíváncsi vagyok rá. Vettem egy narancsfa pálcát a kedvenc műkörmös boltomban a körömágybőr tologatásához, illetve a glitterekhez / strasszokhoz. Az akciós körömlakkoknál (igen, hiába a lakkstop, mindig átböngészem őket) rátaláltam a NYC Matte Top Coat-jára, 129 (!!!) Ft-ért, így úgy gondoltam, hogy ennyiért megéri kísérletezni a matt fedőlakkal. (pont nemrég írtam egy Tagben, hogy nem tudom eldönteni tetszik-e vagy sem, úgyhogy ez pont kapóra jött.) Teljes áron mindig féltem megvenni, mert mivan ha nem tetszik... Illetve beújítottam még egy Lilibe kozmetikai pálcikacsomagot is, aminek az egyik vége hegyes (végre rájöttem, hogy létezik ilyen is, a  sima fültisztító pálcikával körömlakkot leszedni nem túl jó, néha onnan is lejön, ahonnan nem szeretnéd.) Sajnos a másik vége már nem hegyes, de elvileg ez szemfesték leszedésére való, így efölött szemet hunyok :D

Ti mit vettetek utoljára? Legyen teszt a régi, és az új körömlakklemosómról?

53. Csomagom érkezett 3/2


Sziasztok!

Megérkezett a 2. csomagom is, de hogy ne tudjam ennyire rövidre zárni, ismét van egy kis sztori hozzá. Fél órája jöttem haza, látok az ajtónkon valami furát. Közelebb menve derült ki, hogy egy csomag van beszuszmákolva a belülről bedeszkázott LEVÉLRÉSBE. Megtapsolom a postás bácsit, hogy ezúttal megtalálta a csengőt, nem lehetett volna viszont (érzi, látja hogy 1: nem fér be a körömlakk a levélrésbe könyörgöm! 2: be van deszkázva belülről...) csak szimplán lerakni az ajtónk elé? Vannak olyan jófej szomszédaink, hogy ide is adják nekünk, vagy szólnak. És ha eltörik, vagy baja esik, estébé? Nembaj, mostmár csak Verus csomagját várom, szintén 2 Essence lakkal, lehet tippelni kommentben, hogy azokat hogyan fogom megkapni....A képek kattintásra nőnek!

A csomagom kibontása után ez fogadott:


Papírba göngyölve a kis csomag, ezúttal nem volt bubis fólia.


Meglepetésemre a papírka alatt még egy rejtőzött. Körömlakk Hello Kittybe csomagolva :D Végül ezt is leszedtem, és...

A Hello Kitty cicafejek nem rejtettek mást, mint az Essence már nem kapható kincsét, a Blue Addicted-et! A leárazásoknál sosem találtam már, és isteni szerencsémre egy lánynak volt egy eladó darabja, teljesen korrekt, 350 Ft-os régi áron, plusz pk, így egy új Essence lakk áráért megkaptam. Lányok, szerelmes vagyok....


Gyorsan beilleszkedett, talált magának egy új barátnőt a meglévő Time for Romance-om személyében :))

Hihetetlen szerencsésnek érzem magam, hogy sikerült lecsapnom egy ilyen szépségre. Pár percig áhítattal nézegettem az üvegét, alig tudtam letenni. Nagy hiba az Essence-től, hogy már nem kapható... A gyűjteményembe márcsak az arany lakk hiányzik, amit botor módon nem vettem meg anno 99 Ft-ért... Úgyhogy vadásznom kell egy olyat is. Akinek lenne egy eladó, ne fogja vissza magát, szóljon!

Márcsak Verus csomagját várom, amiben szintén 2 áhított régi szortimentes Essence lakk lapul. :)

Nektek megvannak ezek a gyönyörűségek?

17. Essence C.B.G -Fortune Cookie teszt

Sziasztok!

A Cherry Blossom Girl következő darabjának tesztjével jöttem ma hozzátok, ami nem más, mint a 01-es sorszámra hallgató Fortune Cookie. Ha kíváncsiak vagytok, hogy teljesített a lakk, olvassatok tovább!

                                           

14. Rossmann Haul és Boldogságprojekt folytatás

Sziasztok!

Sajnálom, hogy nem jelentkeztem mostanában posttal, de tegnap nem sokat voltam itthon, így a bejegyzés elmaradt. Ma az Árkádban lófráltam (és sikeresen összefutottam barátnőmmel aki épp a szülinapi ajándékomat vette meg a holnapi bulira, ez az én szerencsém:D) és természetesen nem maradhatott el a szokásos Rossmannba benézés sem. (Na jó, igazából körömlakklemosóért mentem be) Nemrég olyan Catrice lakkot láttam egy bloggerinánál, amibe egyből beleszerettem: Oh My Goldness. Lecsekkoltam a Catrice összes létező színét a googleban (nem kis munka ám!) és láttam, hogy van még 2 db gyönyörű metálos lakkjuk - a Heavy Metallilac és a George Bluuney. Ők is szerelmek lettek egyből a google képek alapján, és végül élőben is. Ha már ott voltam, rácsekkoltam a Cherry Blossom Girl kiadására is. Rengeteget gondolkoztam azon, hogy a meglévő 3 lakk mellé megvegyem-e a Fortune Cookie mustársárgát, de amikor ma az állványon csak az az egy darab lakk árválkodott, égi jelnek vettem, és már repült is a kosaramba.Aztán  megláttam egy gyönyörű csillogós rózsaszínt is a NYC-től, és elcsábultam (megint. Remélhetőleg benne megtalálom az áhított pasztellrózsaszín lakkot. Az se zavar, hogy csillogós. Légyszilégyszi!)

Amikor a sorban én következtem, a pénztáros csajszi elámult, hogy milyen szépek ezek a színek, úgyhogy ezt dicséretnek veszem az ízlésemet illetően :'D Viszont egyvalamit most már megfogadtam: NEM VESZEK TÖBB KÖRÖMLAKKOT MINIMUM 2 HÓNAPIG. Muszáj lesz betartanom (távolítsátok el a Rossmannokat a közelemből légyszilégyszi! Na jó, csak vicceltem, amúgy is megvettem már mindent, amit szerettem volna. Ja nem, még egy Miss Sporty lakk várat magára.Hupsz. Majd 2 hónap múlva...) És jöjjön egy sztárfotó a drágaszágokról:
                                         
A tovább gomb után pedig a Boldogságprojekt 2. feladata vár benneteket! Ja, és még valami: leváltottam a blog színeit lilára (elképesztő ez a szín, imádomimádomimádom, annyira őszies!) Így már olvashatóbb, és szebb is. Márcsak egy fejléc készítése van hátra...

13. Rimmel lakk teszt + sorban álló, tesztelésre váró lakkok

Sziasztok! Ahogy ígértem, ma hozom nektek a tesztet a Rimmel körömlakkjáról, valamint leleplezem a türelmetlenül sorban álló üvegcséket, amelyek a soron következő tesztek anyagai lesznek - remélem izgatottak vagytok! ;) Nos, meg is mutatom őket:

Egy levendulalila NYC lakk, az Essence barackja a C. B. Girlből, és egy királykék Lovely
A Rimmel lakk tesztjét pedig a tovább gombra való kattintással érhetitek el!

06. Boldogságprojekt 4. rész és Ebay Haul

Sziasztok!

Annyira szeretnék már körmös posztokat írni, főleg hogy rengeteg új Essence trendkiadást látok, de egyszerűen csak a saját dolgaimról van idő pötyögni nektek, mert az rövidebb. De mostmár csak holnapig kell várnom :'D Szóval, akkor folytassuk a boldogságprojekttel, és a haullal a tovább gomb után!