Üzemeltető: Blogger.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: inspiráció. Összes bejegyzés megjelenítése

12. Boldogságprojekt - első feladat, első hét összefoglalása

Sziasztok! Ahogy ígértem, ma megcsinálom a boldogságprojekt első feladatának összefoglalóját. Tudom, hogy most csalódottan áá-ztok, de megígérem, hogy holnap egy Rimmel körömlakk teszttel foglak benneteket várni! Na, sikerült már felcsigáznom az érdeklődést? Nagyon helyes! Akkor csapjunk is bele a lecsóba:

BOLDOGSÁGPROJEKT, 1. FELADAT ÖSSZEFOGLALÓ, TAPASZTALATOK

Nos, amikor belevágtam ebbe az egészbe, még én sem tudtam, hogy hogyan is fog működni, milyen lesz, egyáltalán működni fog-e, de azt tudtam, hogy szeretném kicsit más szögből szemlélni az életemet, és rájönni,  hogy mennyi pozitív dolog van körülöttem. (Emlékeztetőül: az első feladat az volt, hogy írjak egy héten keresztül legalább 2 pozitív dolgot, ami történt velem) Nos, amit el szerettem volna érni, az sikerült is. Minden héten sikerült összeszednem minimum kettő, és ami még jobban meglep - maximum 6 dolgot, ami jó volt aznap! És a legmeglepőbb:

1 hét alatt 23, azaz huszonhárom db pozitív dolog történt velem! Nem gondoltam volna, hogy ekkora szám fog kijönni. Ebben vannak vegyesen kisebb dolgok, nagyobb dolgok, egyszerű dolgok, összetettebb dolgok, de ez az egész 23 dolgot alkot. 23 olyan dolgot, ami mellett idáig pl simán elmentem, és elkönyveltem, hogy rossz napom volt. Ha nektek is hasonló, vagy esetleg több lett a szám, nagyon gyorsan gondolkodni kell, hogy merre szeretnétek továbblépni. Mert én ugyanezen az úton szeretnék továbbhaladni, amelyiken elindultam. Sőt, mostmár szokásommá vált, hogy este előre azon gondolkozom, milyen pozitív dolgok fognak velem történni holnap, sőt, a nap végén összegzem is azokat szintén. Ha ti is ugyanúgy szeretnétek folytatni, azt javaslom, írjátok össze egy füzetbe a napokat és a pozitív dolgokat, így sosem veszítitek el azokat szem elől.

És, most hogy megírtam ezt a kis rövid összefoglalót, nemsokára továbblépünk a második feladatra, sőt, már a harmadik is megvan. =) Ne feledjétek: csak maradjatok pozitívak!

11. Boldogságprojekt 7. rész


Sziasztok!

Sajnos a projekt egy nappal elhúzódott, ugyanis a szombati napomról nem tudtam posztolni nektek semmit. De szerencsére a vasárnap sikerült. Szóval itt van az utolsó nap: (A feladatot nem írom le, biztos vagyok benne, hogy már mindenki kívülről fújja.

BOLDOGSÁGPROJEKT 7. RÉSZ - 1.FELADAT, 7. NAP (VASÁRNAP)
Pozitív dolgok a mai napomban: (2) melegszendvics ; Gossip Girl nézés.

Nos, a mai vasárnapomról nem mondható el, hogy olyan jó lett volna, mint az egy héttel ezelőtti, amikor elkezdtem ezt az egészet. Úristen, még csak most kezdtem el, és máris eltelt egy hét! Hihetetlen durva. Még meg kell csinálnom a projekt menüjét, és írnom kell egy összefoglalót az első feladat első hetéről, de azt hiszem ezt meghagyom holnapra, most pedig fogom magam és bemászom az ágyba. További szép estét mindenkinek aki olvas, és legyen szép hétfőtök! És ne felejtsétek, nemsokára jön a 2. feladat! Aki végigcsinálta a projekt első hetét velem, örülnék neki, ha kommentben megírná a tapasztalatait!

05. Blogritmus beállás és Boldogságprojekt folytatás

Sziasztok!

Gondolkoztam kicsit, és arra jutottam, hogy a blog ritmusa a következőleg fog kinézni: hétfőtől szerdáig leginkább velem kapcsolatos posztok lesznek, mivel ilyenkor sajnos csak erre van időm, és csütörtöktől vasárnapig bezárólag jönnek majd a körmös bejegyzések, tesztek, cikkek. Akinek van más ötlete, szívesen várom komment formájában, de az a rossz hírem van, hogy ezen változtatni sajnos nem fogok tudni, a suli és az utolsó év túlontúl is lefoglal. Tehát 3 nap (hétfő, kedd, szerda) a főszerep az enyém, 4 nap (csütörtök, péntek, szombat, vasárnap) a körmös posztoké. Plusz kiraktam oldalra legalulra egy "To Do" listát, ami nagyrészt a virtuális világ (alias blog) elintéznivalóit tartalmazza, meg pár morzsát a real life elintéznivalóimból. (007-es bloggerina jelentkezik bevetésre!) Ez leginkább az én érdekeimet szolgálja, de így bepillantást is nyerhettek, hogy miféle posztokat tervezek nektek hozni.

 Ennyit a szolgálati közleményről, a folytatásban pedig a Boldogságprojekt alakulásáról olvashattok, ha a szokásos továbbra nyomtok.

04. Boldogságprojekt 2. rész

BOLDOGSÁGPROJEKT, 2. RÉSZ - 1. FELADAT, 2. NAP
Sziasztok!


Ma sajnos nem sikerült a betervezett körmös cikket elkészítenem idő hiányában, viszont van egy jó hírem: haladok a boldogságprojekttel! Tegnap sikerült összeszednem minimum 5 dolgot, szóval a vasárnapom határozottan jó volt. Emlékeztetőül, a feladat:

1. feladat: 1 héten keresztül írj legalább 2 olyan pozitív dolgot, ami veled történt aznap!

És hogy hogy sikerült? Folytatás a tovább gomb után!

02. Kép-es vagy rá!

  Sziasztok!

Mindenkinek kellemes és pihenésben gazdag vasárnapot szeretnék kívánni ezzel a körmös képpel. Pihenjetek sokat, (na meg persze tanuljatok... szeretünk közelgő érettségi, igen) A kép nekem egy meleg téli estét idéz, egy bögre forró teával / kakaóval a kezemben. És nektek? Mi a vasárnapi programotok?:) 

                                                                      forrás: WeHeartIt

Vasárnapi pozitív: Minden napban van egy kis öröm, csak meg kell találni, és értékelni. Induljatok így neki a  következő hétnek! :) De ha hirtelen nem találtok semmi jót a napotokban, én készülök nektek egy cikksorozattal, és még megannyi meglepetéssel! Találkozunk a hét folyamán, legyetek jók! :)