Üzemeltető: Blogger.

Essence All About Matt transzparens púder és tipp a helyettesítésére

Sikerült nagyon ügyesen lebetegednem így a nyár tegnapi legmelegebb napján (tapsot kérek!), úgyhogy ezeket a sorokat most kaparászós torokkal és fájós fejjel írom Nektek. A mai nap egy púderről lesz szó, mégpedig egy Essence termékről, melynek becses neve All about matt fixing loose powder, és egy átlátszó, fehér púderről van szó.

DSC00035



A nyár elején vettem ezt a púdert melegebb napokra gondolva, a kifényesedés ellen. Sok véleményt olvastam Krémánnián, így azzal az elképzeléssel mentem be a Rossmannba, hogy vagy a Catrice-s, vagy az Essence-s verziót veszem meg. Végül az utóbbi landolt a kosaramban.

A púder maga egy nagy kerek tégelyben foglal helyet, és természetesen szórós. Már a Lily Lolo-s pirosítós posztomban is említettem, hogy kifejezetten nem szeretem ezeket a tégelyeket, véletlenül fejreállítod a neszeszerben, és bumm, már ki is hullott az egész a tubus felső részébe. Éppen emiatt én állítva tárolom az asztalomon, és úgy használom, hogy a kupakba szórom a púdert, és onnan veszem fel ecsettel. Ami viszont mindenképpen pozitívum, hogy  létezik kompakt verzió is belőle (én vaksi módon elsiklottam felette...) így táskába dobálós púder is lehet belőle, ami viszont nagy pluszpont, mert ez a hagyományos verzió csak otthoni felhasználásra való, lehetetlen ide-oda dobálni.
DSC00036

Maga a púder fehér, a bőrre felvíve átlátszó (nem kell félni tőle, nem fehéríti az arcot). Ha nem dolgozzuk el annyira, picit rizsporos a hatás, de ez kiküszöbölhető. Azonnali mattságot ad, ahogy felapplikáljuk, és ez 2-3-4 órán keresztül kitart még ebben a nagy melegben is, utána tanácsos újrapúderezni. Elvileg a sminket is fixálja, de mostanában vettem észre, hogy több BB krém köt ki a barátom száján, mint ami az arcomon van, úgyhogy még nem tudtam eldönteni, ebben melyikük a ludas. (Mármint a púder, vagy a BB krém :D)

Elég kiadós mennyiség (11 g) 1.000, vagy annál is kevesebb forintért, szerintem ár-érték arányban megfelelő. Nekem ez akkora mennyiség, hogy nem tudom mikor fogom elhasználni egyáltalán.... Összességében szeretem ezt a púdert, de ha elfogy, akkor inkább a kompakt verzióját választom. (Egyébként a Catriceből csak ilyen tubusosat láttam, arról nem tudok nyilatkozni.)

Viszont: van egy tippem azoknak, akik nem akarnak sokat költeni (vagy költeni) transzparens púderre, a megoldás: Gabi babapúder! Ugyanilyen fehér, felvíve átlátszó, és ugyanolyan jól mattít, mint egy átlátszó púder, ha esetleg akad otthon, próbáljátok ki! Rendkívül jó alternatíva lehet a transzparens púder helyett.

Ti használtok átlátszó porpúdert? Ha igen, melyiket?